Egy nő életében van néhány állomás, mely után már nem lesz ugyanaz az ember. Az egyik ilyen, amikor gyermeket hord a szíve alatt, és anyává válik. Gyönyörű út ez, de bizony sokszor igen nehéznek tűnik. A terhesség számtalan olyan állomást tartogat, ahol a kismama izgul, aztán pedig aggódik, majd fizikailag okoz neki nehézségeket a gyermekáldás, végül pedig nyilván a szülés folyamata az, ami bár számtalanszor végeláthatatlan folyamatnak tűnik, a gyönyörűség, amikor kezébe veheti gyermekét az anya, mindent feledtet. Életünk egyik leggyönyörűbb, megismételhetetlen pillanata. Vannak olyan nők, akik férjeik társaságában élik át ezt a folyamatot, de nyilván ez nem kis stresszt jelent a férfiak számára. Eleve nem mindenki képes arra, hogy egy orvosi környezetben így tudjon segíteni, jelen lenni.

Az én barátnőm férje pont ilyen. Nem bírja sem az orvosi szoba különleges szagát, sem azt a stresszt, ami ilyen helyzetben ott éri az embereket. Barátnőm így engem kért meg, hogy a hagyományokól eltérően, az én kezemet szoríthassa a szülőszobán. Sosem fogom elfelejteni ezt az élményt. A hosszú, küzdelmes, fájásokkal teli órákat, amikor a kilátástalan kérdőjelet láttam meg a barátnőm arcán. Mi lesz itt? Hogy fogom bírni? Valóban szükség volt arra kézszorításra és bátorításra. Volt a falon egy Levendula vászonkép. Mi már minden szegletét kielemeztük, próbáltuk terelni a gondolatainkat. Mindent elfeledtetett azonban az a pillanat, amikor azt az igazán édes baba sírást meghallottuk és odafektették a mellkasára kislányát. Biztos vagyok benne, hogy barátnőm sem ugyanaként az emberként jött ki abból a szobából, mint ahogyan bement, és a szó teljesen jó értelmében véve.

Azóta boldog családként élnek, gyönyörűen cseperedik a kislányuk, és elmondhatom, hogy mindig mosolyt csal az arcomra az a levendulás vászonkép, melyet kapott tőlem, és ott lóg, a kislánya szobájának falán. Levendulás a takarója és a kis párnája is. Azt gondolom ez az igazán érdekes növény egész életében végig fogja kísérni ezt a kislányt.